Már megint beégetett

Először is frissíteném az emlékezeteket. Tudjátok májusban magunkhoz fogadtunk egy kis fehér gombóc kutyit Bellt. Na hát a kis gombócból egy hatalmas gömböc lett, álló helyzetben már a térdem fölé ér. Itthon isteni jól viselkedik. Pl nem jön be a konyhába, tudja hol van a vonal ahol meg kell állnia. A kajára nem veti rá magát, vár a jelszóra. Egyszóval ügyes okos kutya. Ahogy kimegyünk a lakásból ez megváltozik. Lehet csak velem csinálja, mert nem vagyok vele elég kemény, de minden kis morzsára ráveti magát, kitépve a kezem. Összeszedi az eldobott chipses zacskókat és az élete árán sem engedi őket el. Vannak persze jól viselkedős napjai, de néha nagyon nem fér a bőrébe. Ismétlem csak kint ilyen. A másik, hogy ahogy meglátja az ismerősöket nem nyugszik amíg nem köszön nekik. Addig toporzékol, sír amíg közel nem viszem és meg nem simogatják. Na mátol változni fog a helyzet. Rájöttem, hogy elkényeztettem, pedig nem akartam, de bedőltem a nyafogásnak, meg a cuki könyörgő szemeknek. A változást egy nagyon vicces és iszonyat égő dolog hozta meg. Ígérjétek meg, hogy nem fogtok érte szivatni. Sokat gondolkodtam elmeséljem e, a végén úgy döntöttem, hogy ha már nem volt candy camera nekem kell elmesélnem. :)
Tehát az egyik haverommal (Giorgioval) egy kiülős helyen kávéztunk. Bell is velünk volt, nem akartam otthon hagyni, legalább egy kicsit ő is kimozdulhatott ebben a pár órában amíg nem esett az eső. Eléggé izgatott volt már eleve, mivel Giorgiot imádja, és a báros fiúval is folyton meg akarta simogatattni magát. Ez a vágya az egyik pillanatban annyira felerősödött, hogy iszonyat módon elkezdett húzni, miközben én kényelmesen ülve kortyolgattam a meleg teát. Persze reflexből próbáltam visszahúzni, de ezt a játszmát ő nyerte. Elhúzott a székkel, majd felborultam! Istenem még jó, hogy nem volt senki a bárban. Csupa vörös lettem. A báros fiú tök rendes volt, megkérdezte kérek e jeget. hahaha A fenekemre nem ártott volna egy kevés, mert iszonyat bevertem. Asszem egy darabig nem megyek oda. Aztán büntiből kikötöttük jó messzire, de ő csak csóvált mosolygó fejjel. Utánna ment a nagy röhögés, beindult a fantáziánk, hogy még jó hogy nem húzott hazáig, mint a filmekben, mikor az autók mögé kötik az embereket....hát remélem nem fog bekövetkezni.
Próbálok keményebb lenni, majd megírom ért e valamit. Persze ha bármelyik kutyás blog olvasónak van fegyelmezési tippje azt könyi írja le. Nálam a jutalom falatok nem nagyon érnek semmit. Kb 5 másodpercig betartja a betartani valót aztán újra rendetlen. Pedig sokáig próbálkoztam ezzel. És ismétlem csak kint veszti el a fejét. És csak ismerősök vagy kajamaradék láttán. Amúgy ha egyedül vagyunk egész normálisan jön mellettem.
Előre is köszi a kommenteket. :)

Ami jó és rossz az olasz tévé műsorokban

Most hogy kezd itt is egyre hidegebb lenni, az ember többet ül a tévé előtt, mint a meleg nyári hónapokban. Így elhatároztam erről is írok nektek.
Akkor kezdem a rosszal:
- A híradóban folyton csak emberölést, műhibát, összegezve nyomorúságot mutatnak. Sokkal jobban rámennek ezekre a szomorú dolgokra mint otthon. Hatásvadászok és ez szerintem az emberekben csak félelmet szül. Nem mondom, hogy hiányoznak az otthoni...a pécsi állatkertben 3 kis selyemmaki született....hírek, lehet részemről hanyagolni is kéne az egészet.
- A következő, hogy itt még mindíg van big brothet, le is fordítják...grande fratello az olasz megfelelője, ezen pár éve jókat röhögtem, mikor meghallottam. (Persze a spanyol espídermánt-spiderman semmi nem múlhatja felül).
- Amit mindíg elkapcsolok az elviselhetetlen délutáni beszélgető műsorok, amiben felbérelnek sok sok háziasszonyt, akik kibeszélik a híres vagy nem híres embereket, vagy egymást szapulják. Igazából nem tudom miről szoktak beszélni, mert mindíg elnyomom...de vm ilyesmiről lehet szó.
- Sokszor éjfél után kezdődnek a jó filmek, mert előtte 2-3 órás vetélkedők, énekversenyek vannak. Itt is van x faktor, meg az egyik csatornán gyerekeknek van ének verseny. Na ezt abszolút nem értem. Fő műsoridőben. Honnan tudják, hogy a most csilingelő hangú Pistikének a mutálás után is ilyen szép marad a hangja?
Asszem ennyi elég a rosszból...lehet majd még folytatom egyszer külön.

Akkor lássuk a jókat:
-Sok jó sorozat van napközben. Ez persze csak a magamfajta munkanélkülieknek kedvez.
- Sokszor egész új filmeket is leadnak.
- Nagyon sok jó olasz film van, régiek és újak is, valamint az olasz sorozatok is többnyire nézhetőek.
És akkor itt mesélek arról a két műsorról, amit nagyon szeretnék otthon is látni. Bár nem hiszem, hogy ezt a magyar tv bármikor is megengedné magának. De előbb leírom, majd kommentálom, így ti is értitek miről van szó.
Tehát a két műsor annyit tesz csak hogy kiáll a jóért és az emberekért. Vannak nekik politikai részei...viccesen átmaszkerált embereket küldenek a parlament elé, hogy tippeket adjanak az okos képviselőknek. Állatokat mentenek, felfedezve, megkeresve a nekik bejelentett gonosz állattartókat, problémákat oldanak meg megkeresve önkormányzatokat, nem fizető vállalkozókat, csaló orvosokat...és még sorolhatnám. Mindezt annyira viccesen és természetesen adják elő, hogy élvezet nézni. A gonoszok meg persze elgondolkodnak, hogy folytatják e a kártevést, mivel hőseink többszöt is visszatérnek hozzájuk ellenőrizni. Vannak kifigurázó toplistáik...pl ki hogyan lett átoperálva az elmúlt években (ilyen volt ilyen lett), verseny a celebek közt..pl kiről jelent meg gázabb cikk ezen a héten az itteni blikkben (nálunk ebből jó hosszú listát lehetne csinálni-csak nem tudom ki nyerne..győzike, zámbó árpi, anikó?).
Azért nem hiszem, hogy nálunk ilyen műsorokat lehetne gyártani, mert szerintem otthon még túl sok a strucc. Nem velem történt, nem az én problémám, vagy minek sztrájkol az a sok majom, úgyse fog változni semmi. Itt a szakszervezeteknek és a sztrájknak jóval nagyobb hatása van mint otthon, lehet ezért is jöhetnek létre ilyen műsorok. De lehet tévedek...

Ami fura (3.fejezet)

Mivel ezen a héten nem nagyon történt semmi említésre méltó, folytatom a furcsaságok ecsetelését.

Az első dolog egy kellemes íz. Egyik nyári este a szokásos telkes sütögetős buli alkalmával egy nagy bisteccát csináltunk. Szerintem bélszín volt, mert gyönyörű piros volt a hús belseje. Szép vékony szeletekre vágtuk, nagyon jól nézett ki. Aztán arra lettem figyelmes, hogy a többiek balzsamecetet öntenek a húsra. Kipróbáltam én is, nem mondom hogy ezentúl csak így eszem majd a marha húst, de ha különleges ízre vágytok, mindenképp próbáljátok ki egyszer.

A második nekem bizarr dolog teljesen másról szól. Képzeljétek itt ha meghal valaki, posztert nyomtatnak neki, amin fel van tüntetve a neve, esetleg foglalkozása, családban elfoglalt helye, fényképe, és családtagjainak neve (gyerekek, szülők) akik gyászolják őt. Ezt felragasztják a ház falára, ahol az illető lakott, és a város több pontjára kiteszik hírdetőtáblákra. Nekem főleg ez a fura, hogy az emberek megállnak csekkolni az elhunytakat.

Ami mostanában örömet okoz, az pedig az, hogy itt az ősz olyan mint a tavasz. Április óta vagyok itt, és nagyrészt csak sárga teljesen kiszáradt füvet és szúrós kietlen vidékekre jellemző növényeket láttam. Most viszont, hogy sűrűbben esik az eső zöldbe és virágokba borult minden. Mivel erdők nem nagyon vannak (fák inkább csak olivák) az otthoni színkavalkád  itt nem jellemző, de mondom kárpótol a tavasz feeling. :)

Az utolsó, egy termék aminek iszonyat vicces nevet adtak.
Dobpergés.......a termék neve KUKIDENT. hahahahahaha....
Protézis ragasztó. Ha ezt egy magyar meglátja, nem tudom először mire gondolhat........itt foga van a kukiknak???

Szép napot mindenkinek!!!

Látogatók III.

Tehát, az előző részben ott tartottam, hogy hátra volt az utolsó nap. Sajnos itt már nagyon meg voltam fázva, kicsit kedvtelennek és erőtlennek éreztem magam, de nem szabadott kihagynom a Vezúvot. Mert erre a napra hazaindulásom előtt ez volt a terv. Egész egyszerűen oda találtunk kocsival, ez annak is köszönhető, hogy Nápolyban a túrista helyek nagyon jól ki vannak táblázva. Anyunál volt egy régi Berlitz utazó kiskönyv, amiben szó volt egy a Vezúvon működő libegőről. Meg is talátuk a kissé ütött kopott táblát, ami a híres libegő felé vezetett. Leparkoltunk, de kicsit gyanús volt, hogy rajtunk kívül csak egy autót mosó pasit találtunk. (Azt ne kérdezzétek, miért pont ezt a helyet választotta kocsi mosásra, ez nekünk is rejtély maradt. Lehet a szép kilátás fogta meg, vagy lehet maffia tag volt, aki a tegnap esti lövöldözésből visszamaradt odaszáradt vért pucolta. De inkább nem hagyom szárnyalni a képzeletem). Mivel más nem volt, hát odamentem hozzá érdeklődni, merre van a libegő. Mire úgy arcon röhögött, hogy kicsit meg is sértődtem rajta. Aztán elmagyarázta, a libegő sosem létezett, elkezdték, de nem lett befejezve. Szerintem meg régen biztos létezett, csak annyira régen lehetett, hogy akkor még nem volt autója, és így nem jött kocsit mosni a Vezúvra.
A kis kitérőnk után, felmentünk autóval. Persze kellett még felfelé sétálni pár száz métert a kráterig. Képzeljétek főstülgött is. Gondos válogatás után hoztam is pár követ, bár nem tudom mi lesz a sorsuk, mert a Giorgio rögtön száműzte őket a polcról. :(
A Vezúv után volt még pár óránk az indulásomig, de a biztonság kedvéért máris Salerno felé vettük az irányt, ahonnan a buszom indult. Itt három órát várakoztunk, kicsit lementünk a tengerparta, mentünk pár lakótelep kört (mivel a buszmegálló a periférián volt), és apukám ivott sok sok alibi kávét, hogy wc-re mehessünk. :)
A buszút egész gyorsan elment, egy nápolyi nénivel beszélgettem, szerencsére csak 1 órát a 4ből. Szimpi volt, de ennyi bőven elég volt belőle.
Nekem itt véget is ért a kalandozás szüleimmel, akiknek még 2 megállójuk volt hazaindulásuk előtt. Le a kalappal előttük, milyen jó kis utat szerveztek maguknak!

Látogatók II.

Akkor folytatom is a kis családi kalandot.
Egy hét Grottaglie után felkerekedtünk, hogy bejárjuk Nápoly környékét. Sorrentóban szálltunk meg, ami egy gyönyörű kis tengerparti hely. Elég nagy rohanás volt az egész, de így legalább sok sok mindent meg tudtunk nézni. A szállásunk elfoglalása után rögtön Pompei felé vettük az irányt vonattal. Ez egy a Vezúv lábánál lévő római kori város amit elöntött a láva. A sok rom közt volt egy két durva látvány, megkövült imádkozó emberek, és egy kutya is volt feldobott tappancsokkal. Szegények, azért nem lehetett semmi.
Következő nap átmentünk Capri szigetére hajóval. Összesen 3 hajón ültünk az út alatt. Az egyik egy nagy komp féle volt, ami átvitt minket a szigetre. Itt rögtön befizettünk egy kisebb hajóra (motoros csónak féle) ami körbevitt minket a szigeten. Félúton megálltunk egy úgynevezett Grotta Azzura-nál (kék barlang). Ez nagyon mulatságos volt. Fél órát álltunk sorba a hajónkkal. Majd hármasával át kellett szállnunk kis csónakokba. 11,50 volt a belébő a barlangba. Elképzeltem, hogy biztos bent leszünk vagy fél órát, ha ilyen drága. Sikeresen átbénáztuk magunkat a csónakba, ahol mindenkinek a hajópadlóra kellett feküdnie, mivel a barlang bejárata kb 1nm-es volt. Féltem is mert én elöl feküdtem, és mielőtt belökött volna minket a vezetőnk párszor odaverődött a csónak orra a bejárat tetejéhez, mivel eléggé hullámzott a víz. Szerencsére épségben megúsztuk. Bent először nem láttam semmit, teljes sötétség. Igazából ez egy kis barlang, ahova alulról bejön a fény, ami megvilágítja az ékszínkék vízet.Nagyon szép , de szerintem elég lehúzás volt az ára. Amin még röhögtem, hogy a csónakosok borravalót remélve iszonyat hangosan áriáztak a barlangban, ami nem kicsit viszhangzott. :D
A hajóút végén úgy döntöttünk, hogy a kevés időnk miatt visszamegyünk és még délután megnézzük Nápolyt.
Na hát itt elég ha annyit mondok, hogy apukám kb 5 perc Nápoly után vissza akart fordulni. Iszonyat szemét hegyek és bűz mindenhol. És ne tudjátok meg, nem csak a külvárosban, a belváros legfrekventáltabb helyein is 2-3 méteres szeméthegyek állnak. Hozzá kellett szokni, de kb 1 óra után már nem is zavart minket annyira. Lehet ott rontottuk el, hogy megkérdeztem egy rendőrt szerinte merre menjünk, aki beirányított minket Nápoly egyik legrégebbi utcájába, ami koránt sem volt túrista övezet. Eléggé alja népség lakott arra felé, és az utcák is sötétek voltak...úgy tudnám leírni, hogy a nyolcker nyolckere. :) Itt be voltunk szarva rendesen. Ami viszont kellemes csalódás volt, hogy itt is bementem pár boltba, még mindíg a cipőfűzőt vadászva, és nagyon kedves és barátságos volt mindenki. Rá kellett jönnöm, a Nápolyiak ilyenek, lehet kicsit félelmetesnek tűnnek, de igazából szerintem nem nagyon van mitől félni. Kikeveredvén ebből a fura részből, megtaláltuk a túristáknak való szép nagy épületeket és boltokat, ahol lenyugodtunk kicsit.
Azt hiszem mára ennyi, még mindíg nem fejeztem be, hátra van az utolsó nap. De nem akarok túl hosszú részeket írni, nehogy ne olvassátok végig.

Nápolyi szeméthegy példa, ha nem jelenne meg kattintsatok rá!

Látogatók I.

Jó pörgős hét van mögöttem, lesz mit írnom. Ezért is szánok rá 2 részt.
Múlt hét szombat óta, szüleim voltak nálunk látogatóban. Kb este tíz körül érkeztek, képzeljétek lenyomták az 1600 km-t egy nap alatt. Szegényeket nem hagytam pihenni, mert volt egy fasza kiállítás-fesztivál (famefestival.it) aznap este és muszáj volt megnézniük. De szerintem nem bánták meg.
Vasárnap meg felkerekedtünk, elmentünk Tarantóba, vettünk sok sok tengeri herkentyűt (2 féle kagylót, polipot meg halat) és itthon főztünk...vagyis főzött, a Giorgio, mert én ezekhez nem értek. Fincsi volt minden. Közben volt ismerkedés a kutyánkkal (Bellel), aki szerintem nagyon megszerette mindkettőjüket. Anyu nagyon sokat dögönyözte, de apuhoz is mindig oda ment, hogy arcon nyalja, de ő annyira nem örült ennek. :) Első nap ki is pakolta az egyik hátizsákot amíg nem voltunk otthon és megevett valami kekszet, ez lehetett az előétel. A következő fogása anyu egyik kedvenc cipője volt, aminek leharapta az orrát meg a sarkát. A vicces az volt, hogy a Giorgio előbb látta meg és próbálta vissza eszkábálni a szandállá alakított cipő sarkát....hahaha. A desszert pedig anyu sportcipőjének a füzője volt. Így szegénynek nem maradt egy ép zárt cipője sem. Aztán jól megjárta szegény kutya, mert adtunk neki is egy kis polipot, amitől olyan szarul lett, hogy 2 napig fosott meg hányt agyba főbe.Hétfőn vittük is magunkkal a tengerpartra, mert nem akartuk így itthon hagyni, szegény a kocsiba is kidobta a taccsot. De persze ez nem az ő hibája volt.
Annyira szép volt a tengerpart, szinte senki nem volt, így a homok érintetlen sima és fehér volt, plussz a víz is nagyon szép tiszta, világoskék színű volt.
Kedden meg szerdán tettünk pár kört a tartományban, nem írom le hogy miket láttunk, mert az lehet nem mindenkit érdekel...a lényeg, hogy megnéztünk 4 másik nagyon szép várost olyan 200 km-es körzetben.
Csütörtökön anyuval piacoztunk, meg szuvenírt vettünk. Erről még nem is beszéltem, hogy az itteni szerencsehozó tárgyat pumo-nak hívják. Hasonlít egy tojásra, és általában az erkélyek sarkaira szokták tenni. Vettünk belőlük jó párat. Apu meg itthon maradt egész nap, mert jól megfázott, amit később aztán jól rámragasztott (még mindíg azzal küszködök), így anyuval egész nap jártuk a várost. Estefelé már csak a cipőfűzőre mentünk rá, de ne tudjátok meg, itt lehetetlen kapni. Csak az ilyen fonal és varró boltban lehet mint megtudtuk pár óra mászkálás után, ami addigra bezárt.
Péntek reggel indultunk tovább Nápoly felé, ahol 3 napot voltunk csak, de többet pörögtünk, mint az egy hét alatt itt nálunk. Így ezt a következő részben mesélem majd el.
Pussz mindenkinek!!!