Már megint beégetett

Először is frissíteném az emlékezeteket. Tudjátok májusban magunkhoz fogadtunk egy kis fehér gombóc kutyit Bellt. Na hát a kis gombócból egy hatalmas gömböc lett, álló helyzetben már a térdem fölé ér. Itthon isteni jól viselkedik. Pl nem jön be a konyhába, tudja hol van a vonal ahol meg kell állnia. A kajára nem veti rá magát, vár a jelszóra. Egyszóval ügyes okos kutya. Ahogy kimegyünk a lakásból ez megváltozik. Lehet csak velem csinálja, mert nem vagyok vele elég kemény, de minden kis morzsára ráveti magát, kitépve a kezem. Összeszedi az eldobott chipses zacskókat és az élete árán sem engedi őket el. Vannak persze jól viselkedős napjai, de néha nagyon nem fér a bőrébe. Ismétlem csak kint ilyen. A másik, hogy ahogy meglátja az ismerősöket nem nyugszik amíg nem köszön nekik. Addig toporzékol, sír amíg közel nem viszem és meg nem simogatják. Na mátol változni fog a helyzet. Rájöttem, hogy elkényeztettem, pedig nem akartam, de bedőltem a nyafogásnak, meg a cuki könyörgő szemeknek. A változást egy nagyon vicces és iszonyat égő dolog hozta meg. Ígérjétek meg, hogy nem fogtok érte szivatni. Sokat gondolkodtam elmeséljem e, a végén úgy döntöttem, hogy ha már nem volt candy camera nekem kell elmesélnem. :)
Tehát az egyik haverommal (Giorgioval) egy kiülős helyen kávéztunk. Bell is velünk volt, nem akartam otthon hagyni, legalább egy kicsit ő is kimozdulhatott ebben a pár órában amíg nem esett az eső. Eléggé izgatott volt már eleve, mivel Giorgiot imádja, és a báros fiúval is folyton meg akarta simogatattni magát. Ez a vágya az egyik pillanatban annyira felerősödött, hogy iszonyat módon elkezdett húzni, miközben én kényelmesen ülve kortyolgattam a meleg teát. Persze reflexből próbáltam visszahúzni, de ezt a játszmát ő nyerte. Elhúzott a székkel, majd felborultam! Istenem még jó, hogy nem volt senki a bárban. Csupa vörös lettem. A báros fiú tök rendes volt, megkérdezte kérek e jeget. hahaha A fenekemre nem ártott volna egy kevés, mert iszonyat bevertem. Asszem egy darabig nem megyek oda. Aztán büntiből kikötöttük jó messzire, de ő csak csóvált mosolygó fejjel. Utánna ment a nagy röhögés, beindult a fantáziánk, hogy még jó hogy nem húzott hazáig, mint a filmekben, mikor az autók mögé kötik az embereket....hát remélem nem fog bekövetkezni.
Próbálok keményebb lenni, majd megírom ért e valamit. Persze ha bármelyik kutyás blog olvasónak van fegyelmezési tippje azt könyi írja le. Nálam a jutalom falatok nem nagyon érnek semmit. Kb 5 másodpercig betartja a betartani valót aztán újra rendetlen. Pedig sokáig próbálkoztam ezzel. És ismétlem csak kint veszti el a fejét. És csak ismerősök vagy kajamaradék láttán. Amúgy ha egyedül vagyunk egész normálisan jön mellettem.
Előre is köszi a kommenteket. :)