Calabriában jártunk

Végre egy kis levegő változás. A páromnak, Giorgionak már mindenképp kijárt ez a pár nap pihizés, erősen sztahanov a lelkem. Nekem meg már kedvem volt egy kis kiránduláshoz a hegyekben, az itteni forró síkság után. Tehát neki is indultunk a csizma orrának. :) Az odaút nagyon izgi volt. Este indultunk, én vezettem. Vittük magunkkal a kutyát is, aki hátulról figyelte a szürke tájat. Már sötétedett indulásnál, de mázli volt, hogy kifogtuk a teliholdat, az adott egy kis fényt. Már előre tudtuk, hogy a kempinget, ahol a többi haverunk már várt minket, csak kis, hegyi, elhagyatott utakon lehet megközelíteni, így a biztonság kedvéért beszereztünk egy GPS-t. Teljesen nyugodt voltam, gondoltam ezzel meg van oldva az életünk! Sajnos (mint később kiderült nem csak minket) a GPS viszont átvágott minket. Nem mi lettünk volna, ha minden simán ment volna. Felvezetett minket egy marha magas hegy tetejére. Az utak itt eleve keskenyek, de amin mi mentünk valahogy egyre jobban összement. Egy korlát mellett vezetett az út, amivel szépen meg is húztam a kocsit az egyik kanyarban. Ekkor megálltunk, mert kezdett gyanús lenni ez az épp hogy Twingo szélességű utacska. A Giorgio le is futott az aljára, ahol egy cuki betonfal fogadta, az útnak ott vége is szakadt. Én addig kiszálltam kicsit levegőzni, odamentem a korláthoz, és vesztemre lenéztem. Nem hazudok, kb 600-700 m mélység volt a lábunk alatt. Icipici fényeket láttam, lent valahol a mélyben, valószínű azé a falué ahova tartottunk. Visszaszálltam az autóba, és hirtelen rám jött a pánik. Teljesen lebetonozódtam, nincs tériszonyom, de bevillant egy kép, amint leesik az autó a mélybe, és ez teljesen leblokkolt. Az érzés hogy nem tudtam mi mellett mentünk addig borzasztó volt. Helyet cseréltünk, a Giorgio ügyesen visszatolatott erről a vesztőhelyről a normális útra. Folytattuk utunkat, csak úgy mentünk az éjszakába, a GPS-ben már nem bízhattunk. Gondoltam na jó, ebből elég, álljunk meg, aludjunk a kocsiban amíg ki nem világosodik. Persze amint ezt kimondtam, beállt a kocsi elé egy óriási vaddisznó. Előtte már átfutott előttünk egy róka és egy egér, de ez egy újabb sokk volt. Persze pár másodperc után tovább állt. Életemben először láttam nem állatkerti vaddisznót! Szerencsére éjfél körül szembejött velünk egy helyi vadász a jeep-jével. Dudáltunk, villogtattunk, mire megállt és elmagyarázta hogy jutunk a kempingbe. Szerencsére közel volt, negyed óra alatt meg is érkeztünk.

Azért megérte az éjszakai kaland, reggel megláttuk milyen csodás helyen vertünk sátrat. Végre láttam egy kis zöldet, az itteni sárga száradt növényzet után. Nagyokat kirándultunk a kutyával, és sok időt töltöttünk egy hegyi patak mellett, aminek olyan tiszta volt a vize, hogy egész nap abból ittunk. A Bell is jól szórakozott, vágtázott a vízben nagyokat, látszott rajta hogy imádta azt a helyet! Ettünk jó sok gyümölcsöt is, amit az ottani farmok kerítése mentén lévő fákról, bokrokról lopkodtunk vagy a töménytelen mennyiségben található szederbokrokra szálltunk rá.
Ez csak 3 nap volt, a következő kaland valószínű Pesten vár minket, már csak pár nap és kiderül mi jó fog történni. (Ha rossz, utólag elmesélve az is jó...általában ezek örök emlékként szoktak megmaradni az ember fejében)